Kedvenc.info

Itt megtalálod azokat a dolgokat kedvenceidről amit még nem tudtál.


images_3.jpg

macska (más néven házi macska) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családja belül a Felis nem Felis silvestris fajhoz tartozik, a vadmacska alfaja, bár a mai rendszertanban inkább kezdik külön fajként kezelni az állatot, ugyanis nagyon sok dologban eltér az őseként tekintett fajtól (ez viselkedésbeli és kinézetbeli határozó is lehet). Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására) (Lásd: A macska inteligenciája).Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának ábrázolása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt.

images5.jpg

2004-ben Jean-Denis Vigne és kollégái (Nemzeti Természettudományi Múzeum, Párizs) jelentése a macska háziasítására vonatkozó legkorábbi tárgyi bizonyíték feltárásával foglalkozik. A lelet egy ciprusi emberi sírból került elő, melyben egy meghatározatlan nemű felnőtt ember és egy macska csontjai találhatók. A lelet mintegy 9500 éves. A sírból a csontok mellett kőszerszámok, vasoxid-maradványok, maroknyi tengeri kagyló és (az emberi csontoktól 40 cm-re) a saját sírjából egy nyolc hónapos macska csontváza került elő, melyet az emberrel megegyezően nyugati irányba nézve fektettek. Mivel a macska nem őshonos a Mediterrán medence szigetein, ezért csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról. A lelet az ember és a macska tudatos együttélésének bizonyítéka kb. 10 000 évvel ezelőttről a mai Közel-Keletnek nevezett területen. Ez összhangban van a genetikai kutatások eredményeivel is, melyek szintén ezt a földrajzi és időbeli eredetet erősítik. Úgy tűnik, a macska háziasítása az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikuskorban történhetett a Termékeny félholdként ismert területen.

A macskának számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz  és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás, perregés. A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő.

A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel. Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is.A háziasítás előtti legközelebbi őse az afrikai vadmacska, avagy líbiai fakómacska (Felis silvestris lybica).1758-ban Linné a házi macskának a Felis catus rendszertani nevet adta, 1775-ben Johann Christian Daniel Von Schreber  a vadmacskát Felis silvestris néven sorolta be. Jelenleg a házi macskát ennek alfajaként tartják számon; a Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Szabályzata értelmében a faj hivatalos neve azonban F. catus, mivel ezt Linné elsőként publikálta. A gyakorlatban azonban a biológusok a vadmacska példányait F. silvestris, a házi macska példányait pedig F. catus néven tartják számon. A Zoológiai Nevezéktan Közleménye (2003. március 31-én megjelent 60. kötetének 1. részében) 2027-es számú szakvéleménye alapján 17 meghatározott faj a vad fajok alapján nevezendő meg, amennyiben azok egyidősek a vadmacskával vagy annak háziasított formáival. Ennek értelmében a vadmacska neve F. silvestris, a háziasított alfajaié pedig F. silvestris catus (a F.catus továbbra is érvényes marad azokra a háziasított formákra, melyek más őstől származnak). Johann Christian Polycarp Erxleben Anfangsgründe der Naturlehre (1772) és Systema regni animalis (1777) című műveiben Felis domesticus néven jegyezte fel a házi macskát. A Zoológiai Nevezéktan Nemzetközi Szabályzata értelmében ez az elnevezés és változatai a Felis catus domesticus és a Felis silvestris domesticus habár gyakran láthatók, érvénytelenek.Ha a régebbi rendszertant nézzük, a házimacskának két külön alfaja létezik vagy tenyésztették ki: a közönséges vagy európai házimacska és a sziáminak is nevezett ázsiai házimacska. Ha viszont magát a házimacskát alfajnak nevezzük, akkor e két állat csak variációnak vagy fővariációnak mondható, vagyis nem sorolható be semmilyen rendszertani egységbe. E két változatot még sok alvariáció követi, például az amerikai macska, mely a közönséges-, vagy a keleti macska, mely a sziámi macska egyik változata. Persze létezik ezek közül hosszú szőrű is, amely mégcsak nem is variáció, hanem egy bizonyos génkombinálódás következm Az ókori Egyitomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló első leletek (múmiák és írásos adatok) az Ó- és Középbirodalom közötti időszakban (i. e. 2000 körül) keletkeztek,mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént, ugyanis a „miú” és „mií” (avagy „imiú” és „imií”) néven feljegyzett hím és nőstény macskákról nem derült ki egyértelműen, hogy vadállatok voltak-e. Kezdetben csak szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték őket (elpusztításuk halálbüntetést vont maga után) és saját kultuszuk alakult ki, később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat, mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más rágcsálókat, sőt a sivatagból betévedő kígyókat is. A macskakultusz erejét jól példázza az az i. e.  525-ben lezajlott hadjárat, mely során II. Kambüszész, perzsa király meghódította Egyiptomot, miután Pelusium ostrománál katonái fedezéséhez élő macskákat (és más szent állatokat) használt fel, mivel rájött, hogy emiatt hadseregével az egyiptomiak nem lesznek hajlandók harcba szállni. (Megjegyzendő, hogy Perzsiában, ahol ez idő tájt a macskákat nem kedvelték különösebben, a muzulmán hit elterjedéséig a kutya számított szent állatnak, bár a fekete macska ezután is a gonoszságot szimbolizálta.) Szicilai Diodórosz is feljegyzett egy Julius Ceasar idejében történt esetet, mikor a feldühödött tömeg végzett egy rómaival, aki véletlenül megölt egy macskát.

Közvetett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az ősi Egyiptom szent macskáinak egyenes ági leszármazottai napjainkban a kenyai Lamu szigetvilágában élnek. A közvetett bizonyítékok: a hasonló testfelépítés, az archeológiai bizonyíték az évezredes élőhelyekre vonatkozóan, a Lamu és Egyiptom között zajlott vörös-tengeri kereskedelem és szigeteketek genetikai elkülönülése.Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már i.e. 1500  körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló Indiából kerülhetett oda, ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet. Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a későbbiekben az értékes selyem kártevőktől való megvédéséhez használták fel.Japánban a szent iratok megóvásában nyújtott segítséget.

Az ókori görögk és rómaiak az egyiptomiakhoz hasonlóan nagy tiszteletben tartották őket. Habár Európában már az i.e.5. században megjelentek a macskák az Appennin-félszigeten létrehozott görög területen, Magna Graeciába, viszonylag későn, az 1. században kezdtek elterjedni az Észak-Afrikából és a Közel- Keletről érkező állatok, melyek génállományát a későbbiekben az európai vadmacskával történő kereszteződés gazdagította. Egyiptomból az akkortájt féltve őrzött macskák első példányait a görögök csempészték ki, és mire a fáraó csapatokat küldött a visszaszerzésükre, már megkezdődött az állatok terjesztése (a föniciaiak részvételével) a Földközi-tenger keresztül. Britanniába (ahogy Pannóniában is), az első példányokat a rómaiak vitték be, akik számára az eleinte luxusállatként tartott macskák a szabadság és a függetlenség jelképévé váltak.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 1
Össz.: 5 374

Látogatottság növelés
Oldal: Macska
Kedvenc.info - © 2008 - 2024 - kedven.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »